Milliárdokat költött az állam futballstadionokra
– a nézők meg öt év után otthon maradtak
Magyarország 2010 óta több mint 700 milliárd forintot költött futballstadionok építésére és felújítására – szinte kizárólag közpénzből. Az NB I. és NB II. mérkőzéseinek adatait elemezve azt találjuk, hogy az új stadionok megnyitása után valóban megnő a nézőszám, de ez a lendület nagyjából öt szezon után elillan. A kapacitáskihasználtság – vagyis hogy a helyek hány százaléka telik meg – tartósan nem javul. Ha az állam fizet, a klubok nincsenek arra ösztönözve, hogy megtöltsék a stadionokat.
Közgazdászok közt mostanában élénk vita folyik arról, hogy érdemes-e állami pénzből sportlétesítményeket építeni. A legtöbb szakértő szkeptikus: a tapasztalatok szerint az adófizetők ritkán látják viszont a befektetést gazdasági haszon formájában. Magyarország esete különösen jó lehetőség ennek vizsgálatára, hiszen az elmúlt 15 évben az NB I.-es klubok szinte mindegyike kapott egy vadonatúj, teljes egészében államilag finanszírozott stadiont. De vajon tényleg több néző megy ki a meccsekre?
Az ábra azt mutatja, hogy az új stadion megnyitása után miként változik az átlagos nézőszám az azt megelőző évekhez képest. A megnyitás évében és az azt követő két-három szezonban egyértelműen ugrik a látogatottság – ezt nevezzük „mézeshetek-hatásnak”. Az emberek kíváncsiak az új létesítményre, sokan mennek el megnézni, akik korábban nem jártak meccsre. Ez önmagában nem meglepő.
A meglepő az, hogy milyen gyorsan véget ér ez a lelkesedés.
Öt szezon elteltével a nézőszám visszaesik, és sok esetben alig haladja meg a régi stadion korában jellemző szintet. A közönség kipróbálta az újdonságot – és utána nem jött többet.
A kapacitáskihasználtság azt mutatja meg, hogy az ülőhelyek hány százaléka foglalt egy átlagos meccsen. Ez az arány az első szezon után lényegében nem javul – sőt, sok klubnál kifejezetten romlik. Ennek oka részben az, hogy az újonnan épített stadionok nagyobbak lettek a reálisan elvárható közönségnél. Debrecenben például a kapacitás a duplájára nőtt, miközben a nézőszám csökkent – a Nagyerdei Stadion ma alig 20 százalékos kihasználtsággal üzemel.
Ez az eredmény nem tekinthető véletlennek. Ha egy klub nem saját pénzéből építi a stadiont, és a jegybevétel az összes bevételének mindössze 2 százaléka, akkor nincs igazán ösztönzője arra, hogy aktívan szurkolókat toborozzon, marketingbe fektessen, vagy a közönség élményét javítsa. Az állam fizet, a klub pedig nem vállal részt a kockázatból.
Érdekességképpen: ez az eredmény sokkal inkább hasonlít az észak-amerikai profi ligák tapasztalataira – ahol szintén jellemző a közpénzes stadionfinanszírozás –, mint a nyugat-európai mintára, ahol a vegyes finanszírozási modellek nagyobb elköteleződést teremtenek a klubok részéről.
A Defacto szerint az állami stadionberuházásoknál érdemes lenne a jövőben olyan finanszírozási struktúrákat alkalmazni, amelyek a klubokat is érdekeltté teszik a látogatottság hosszú távú növelésében – például bevételarányos visszafizetési kötelezettséggel vagy a jegybevételekhez kötött állami támogatással. Ellenkező esetben a magyar adófizetők egy nagyszabású és drága rövid távú vendégcsalogató akciót finanszíroznak.
A bejegyzés a szerzők saját, az European Sport Management Quarterly folyóiratban megjelent cikkén alapul, amely itt érhető el.
