
Mi lesz a kidobott ruhákkal? – Új szabályok és kihívások Európában
Dobos Emese
ELTE KRTK Világgazdasági Intézet
2025 januárjától kötelező szelektíven gyűjteni a textilhulladékot az Európai Unióban. Már csak az a nagy kérdés, mi is lesz ezzel a hulladékkal. Sorra jelentenek ugyanis fizetésképtelenséget a textilhulladék-begyűjtéssel és -feldolgozással foglalkozó európai vállalatok, miközben a valamilyen szinten a működésüket finanszírozni hivatott kiterjesztett gyártói felelősség rendszert éppen csak elfogadta az Európai Parlament.

Eddig az Európai Unió tagállamaiban keletkező textilhulladék kicsit több mint 20%-át gyűjtötték szelektíven. A textilhulladék sorsa pedig már csak azért is fontos, mert a hulladékokról szóló keretirányelv (Waste Framework Directive – WFD) szerint 2025. január 1-től szelektíven kell gyűjtenie a tagállamoknak a textilhulladékot. Tehát logikusan következik, hogy ha már elkülönítve összegyűjtjük, valami történjen is vele, ami lehetőleg nem túlságosan káros a környezetre.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) adatai szerint 2020-ban az EU-ban 6,95 millió tonnányi textilhulladékot gyűjtöttek össze: ez annyi, mintha egy személy évente 16 kilogrammnyi ruhát dobna ki.
⮚ Tovább a teljes cikkre