Külgazdaság – A KOPINT Konjunktúra Kutatási Alapítvány folyóirata
– 70. évfolyam 2026/1-2
A bizonytalanság kora
6-17.o.
2024-es Körkérdésében a Külgazdaság arra kereste a választ, hogy lesz-e új világrend, ha igen, akkor milyen, és esetleg a káosz lesz a rend? A 2026-os Körkérdés a világpolitikai és a világgazdasági helyzetet már polikrízisként nevezte meg, amelyet regionális háborúk, a nemzetközi kereskedelmi rendszer felbomlása, pénzpiaci feszültségek, az intézményekbe vetett bizalom megrendülése, belpolitikai átrendeződések, növekvő társadalmi egyenlőtlenségek, a közhangulat és a választók radikalizálódása jellemez. További állítása, hogy a nemzeti kormányok és a nemzetközi intézmények túlélő, „megúszó” üzemmódra rendezkedtek be ebben a kaotikus, mély krízisekkel szabdalt világban. Mi lehet ennek a helyzetnek a következménye, mi lehet az átalakulás iránya az egyes területeken? – erre irányul az idei Körkérdés.
59-62.o.
Néhány hónapja már közhelynek számít, hogy az eddigi világrend felborult, a
geopolitikai bizonytalanság hatalmasra nőtt. Ez társult a már korábban tudatosult klímaválság mellé, és megjelent még egy – sokak számára aggasztó – tényező: a mesterséges intelligencia gyors terjedése. A válság és a kockázatok átfogó elemzését adja a World Economic Forum friss elemzése (WEF, 2026). Ráadásul az európai demográfiai adatok sem kedvezők. A polikrízis tehát sokdimenziós. Ezek a külső tényezők egy kis ország számára önmagukban is épp elég fejtörést okozhatnak, de Magyarország esetében ezekhez még számos belső probléma is hozzáadódik.
A tagválasztásnál a látható szabály csak a kirakat: a döntés valójában a jelöléshez vezető szűrőkben dől el, ott, ahol a kapuőrök dolgoznak, a koalíciók összeállnak, és ahol a formális rend mögött az informális mechanizmusok adják meg a rendszer valódi logikáját. Ilyen rendszerben különösen fontos, hogy ne benyomásokból, hanem tényekből induljunk ki. Mihályi Péter vitacikkében azt állítja, hogy az általam végzett ökonometriai elemzés elhibázott, ezért „sem igazolni, sem cáfolni nem lehet semmit”. Ez a válasz ennek a végkövetkeztetésnek a megalapozottságát vitatja. A bírálat középpontjába állított „összeöntés” vádjára nem retorikával, hanem célzott ellenőrzésekkel reagálok. Megmutatom, hogy az „összeöntés” vádja téves diagnózis: a modell nem mechanikusan kever korszakokat, és a fő következtetés évfix hatások mellett is megmarad. A vita nem arról szól, hogy „teljesítmény vagy kapcsolat” kizárja-e egymást, hanem arról, hogy a szelekció milyen csatornákon keresztül működik, és milyen ösztönzőket teremt. Ha minden olyan empirikus vizsgálatra, amely nem felel meg egy előre kijelölt, mindent vagy semmit mércének, azt mondjuk, hogy „sem igazolni, sem cáfolni nem lehet semmit”, akkor valójában nem az elemzést cáfoljuk, hanem a vitát zárjuk le – érdemi érvek nélkül.
