Hiába öröm a gyerekvállalás, a munkaerőpiacon
komoly ára van
A gyerekvállalás öröm, de a magyar munkaerőpiacon komoly ára van. Egy friss kutatás részletesen megmutatja, hogyan alakul az anyák foglalkoztatása és keresete a szülés után Magyarországon, és miért maradnak tartósan hátrányban még évekkel később is. Az eredmények nemcsak a nők helyzetéről szólnak, hanem a magyar családpolitika kevéssé tárgyalt mellékhatásairól is. Tanulmányunkban azt vizsgáltuk, hogyan hatott a gyerekvállalás a nők munkaerőpiaci helyzetére Magyarországon a 2010-es években.
A kutatás eredményei egyértelműek és meglehetősen kijózanítók. Első ábránk azt mutatja, hogyan alakul a gyereket vállaló anyák bére a gyerekvállalás körüli években azokhoz a hasonló nőkhöz képest, akiknek nem született gyerekük. A gyerekvállalás első évében a munkajövedelem gyakorlatilag nullára csökken, és még három évvel később is feleannyit keresnek a gyereket vállaló nők.
Fontos, hogy ezek az eltérések nem tűnnek el azzal, hogy az anyák visszatérnek dolgozni; a hátrány jelentős része tartós marad.
Második ábránk azt mutatja, hogy az anyáknak még hat évvel a szülés után is 31 százalékkal alacsonyabb a munkajövedelmük, és 32 százalékkal kisebb a foglalkoztatási esélyük. A visszatérők kevesebb órát dolgoznak (átlagosan –7 százalék), és az órabérük is alacsonyabb (–12 százalék) ahhoz képest, mintha nem szültek volna.
Kézenfekvő lenne azt mondani, hogy mindez a munkaerőpiacról való átmeneti kiesés következménye. A kép azonban ennél összetettebb: nem csupán arról van szó, hogy a gyerekvállalás miatt néhány évnyi munkatapasztalat kiesik az anyák életéből. A kereseti visszaesés három csatornán keresztül jelentkezik. Egyrészt sokan nem térnek vissza a munkaerőpiacra még évekkel a gyerekvállalás után sem (persze ennek lehet oka további gyerekek születése). Másrészt, akik visszatérnek, nagyobb eséllyel dolgoznak részmunkaidőben. Harmadrészt, a dolgozó anyák órabére is alacsonyabb, mint amennyi gyerekvállalás nélkül várható lenne. Ez azt jelenti, hogy nem pusztán „időt veszítenek” az anyák, hanem rosszabb feltételekkel is kerülnek vissza a munkába.
Ezek az eredmények nem meglepők, ha a hazai intézményi környezetet alaposabban megnézzük, ugyanis a gyerekgondozási ellátások hosszú idejű, akár hároméves otthonmaradásra ösztönöznek, ráadásul a vizsgált időszakban a csecsemőgondozási díj és a gyermekgondozási díj mellett nem volt megengedett a munkavégzés, vagyis a gyerek kétéves koráig viszonylag magas összegű támogatástól esett el az a nő, aki visszatért a munkaerőpiacra. A gyerekek kevesebb mint harmada számára érhető el bölcsődei ellátás, az óvodába pedig csak háromévesen mehetnek a gyerekek. Nemzetközi összehasonlításban ez az intézményi modell magasabb bérhátrányt okoz az anyáknak, és a magyar adatok is megerősítik ezt.
A kutatás egyik legfontosabb üzenete, hogy az anyasággal járó kereseti hátrány hozzájárul a nők és férfiak közötti bérszakadékhoz, növeli a gazdasági kiszolgáltatottságot, és hosszú távon hat a nyugdíjakra, megtakarításokra és karrierlehetőségekre is. Mindez nemcsak egyéni döntések következménye, hanem rendszerszintű ösztönzőké és korlátoké. A magyar családpolitika célja egyértelműen a gyerekvállalás támogatása. Ez a kutatás azonban arra figyelmeztet:
ha a támogatási rendszer tartósan leválasztja az anyákat a munkaerőpiacról, annak hosszú távú ára van – elsősorban a nők számára.
A kérdés tehát nem az, hogy támogatjuk-e a családokat, hanem az, hogy hogyan. Olyan megoldásokra van szükség, amelyek nem kényszerítik az anyákat arra, hogy válasszanak a gyermekvállalás és a gazdasági önállóság között. Ennek megfelelően pozitív változás a magyar szabályozásban, hogy jelenleg a gyermekgondozási díjban részesülők visszatérhetnek dolgozni anélkül, hogy elveszítenék az ellátást. Ezen kívül fontos lépés lenne a bölcsődei férőhelyek további bővítése vagy a rugalmas foglalkoztatási formák ösztönzése.
