Új fejezet Magyarország uniós tagságában – új fejezet az integrációkutatásban
„Bő húsz évvel Magyarország európai uniós csatlakozása után az európai integráció új korszakhatárhoz érkezett. Az Európai Unió egyszerre néz szembe geopolitikai, gazdasági, technológiai és biztonságpolitikai kihívásokkal, miközben Magyarország előtt is új lehetőségek nyílhatnak a kormányváltással az európai együttműködés megerősítésére.” Ezzel a felütéssel indult az a konferencia, melyet az MTA HTK-ban tartottak szeptember 3-án.
A rendezvényt a KRTK Világgazdasági Intézete és a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara szervezte azzal a céllal, hogy összehozza a hazai európai integráció-kutatás és -oktatás legfőbb képviselőit egy közös gondolkodásra.
A konferencia célja az volt, hogy multidiszciplináris keretben – tehát közgazdászok, politológusok, jogászok és történészek körében – tekintsék át a magyar európai integrációs oktatás és kutatás jelenlegi helyzetét, hozzájáruljanak a Magyarország előtt álló európai szakpolitikai feladatokról folyó gondolkodáshoz, és mindenekelőtt olyan együttműködéseket hozzanak létre a témával foglalkozó különböző intézmények között, melyek hasznos eredményeket hozhatnak a jövőben.
Az első panel résztvevői Arató Krisztina (ELTE ÁJK), Karsai Krisztina (SZTE ÁJTK), Kengyel Ákos (BCE GTI), Kutasi Gábor (NKE KNKK) és Pelle Anita (SZTE GTK) voltak. A panel címe: „Európai integrációs oktatás és kutatás Magyarországon: válság, túlélés, megújulás” volt. Arató Krisztina markáns helyzetértékeléssel kezdte hozzászólását. Szerinte a hazai EU-tanulmányok egyik fő problémája az intézményi széttagoltság: nincsenek igazán egységes, önálló integrációs kutatóközpontok, az EU-val foglalkozó kutatók különböző intézményekben dolgoznak. Karsai Krisztina a jogtudomány sajátos helyzetére hívta fel a figyelmet. A jog esetében az európai integráció a mindennapi működés része: az uniós jog ismerete megkerülhetetlen, ezért szerinte a más tudományterületeken tapasztalható visszaszorulás kevésbé jelentkezett a jogászképzésben. Kengyel Ákos az integrációs oktatás elmúlt három évtizedes átalakulását mutatta be saját intézményének példáján. Kiemelte, hogy bár a Corvinuson stabil a téma oktatása és kutatása is, a ’90-es évek hőskora után némileg lankadt a lelkesedés az EU-integráció iránt a hallgatói oldalon. Beszédes tendenciaként említette, hogy ma már a Corvinuson fennmaradt uniós specializáció hallgatóinak többsége külföldi. Kutasi Gábor szerint az EU integrációs oktatás népszerűségvesztéséhez maga a szakma is hozzájárulhatott azzal, hogy túlzottan funkcionalista módon, a mélyülést és bővülést alapvetően pozitív folyamatként mutatta be. Eközben kisebb hangsúlyt kaptak az Unió válságjelenségei, versenyképességi problémái és globális pozíciójának változásai. A bevezető hozzászólásokat Pelle Anita zárta. A jelenlegi helyzetet bizonyos értelemben a csatlakozás előtti időszakhoz hasonlította: az új kormányzat számára ismét szükség lehet egyfajta gyorsított „felzárkózásra” az európai ügyekben. Pelle ezért egy olyan, a kormányzattal is együttműködni képes EU-kutatóműhely létrehozását vetette fel, amely kutatásokat készítene, szakpolitikai tudást közvetítene, és célzott képzések kiindulópontjául is szolgálhatna.
A konferencia második panelbeszélgetése a V4-es országok együttműködési lehetőségeit és a térség EU-ban betöltött szerepét tárgyalta Koller Boglárka (KRTK VGI és NKE ÁNTK), Losoncz Miklós (BGE PSZK), Piroska Dóra (CEU), Sass Magdolna (KRTK VGI) és Varju Márton (TK JTI) részvételével. Koller Boglárka kiemelte, hogy a jelenlegi kormányzat bár tett lépéseket az EU-val való kapcsolata újrahuzalozásának érdekében, egy világos uniós stratégia kidolgozása még nem történt meg. A V4-es együttműködés újjáélesztésére való törekvés is kirajzolódik, amely kiemelt jelentőséggel bírhat olyan területeken, mint az agrár-, klíma-, vagy energiapolitika. Losoncz Miklós kitért a V4-es országok közti ideológiai különbségekre, valamint az EU-n belüli kis gazdasági és politikai súlyukra. Ennek ellenére úgy látja, hogy együttműködési lehetőség rejlik a hadiipari fejlesztésekben, Ukrajna újjáépítésében, valamint olyan szakpolitikai területeken, mint a közlekedés és az energetika. Piroska Dóra két olyan szakpolitikai területet emelt ki, amelyek esetében a V4-es együttműködésnek kiemelt szerepe lehet abban, hogy a térség gazdasági sajátosságait jobban integráló szabályrendszerek születhessenek meg EU-s szinten. Az egyik ilyen terület a tőkepiaci unió hatékonyságának felülvizsgálata, és a banki alapú finanszírozást előtérbe helyező pénzügyi szabályrendszer kialakításának ösztönzése. A másik terület az eurócsatlakozással járó, a bankunió keretében kialakított bankfelügyeleti szabályok átvétele. Varju Márton felvázolta, miként fordult egyre inkább az EU-s jogrendszerrel szembe a magyar jogrendszer, és két lehetséges irányvonalat vázolt fel a jövőre vonatkozóan: a) a „jog és compliance” modelljét, amelyben a nemzeti jogalkotás eleget tesz az uniós jogi kötelezettségeknek; b) egy olyan stratégiai irányvonalat, amelyben a politikai vezetés teret enged az uniós jogszabályalkotással szembeni fellépésnek olyan esetekben, amikor a javasolt jogszabály konkrét gazdasági hátrányokkal fenyeget. Sass Magdolna amellett érvelt, hogy az EU versenyképességi modellje, amelynek fontos építőkövei voltak a térség országai, napjainkra kifulladni látszik különböző külső tényezők hatására. Véleménye szerint egy új versenyképességi modell kialakításához a térség szakpolitikai együttműködéseken, funkcionális koalíciókon keresztül járulhat hozzá olyan területeken, mint például az innováció. Összességében a panel résztvevői között egyetértés volt abban, hogy a V4-et nem feltétlenül egységes politikai blokként kell újraéleszteni, hanem ügyalapú, funkcionális együttműködésekben érdemes gondolkodni.
A konferencia utolsó, harmadik paneljének résztvevői, Farkas Beáta (SZTE GTK), Becsey Zsolt (KRE), Deák András (KRTK VGI), Halmai Péter (BME GTK), Székely P. István (BCE) és Tomka Béla (SZTE BTK) a panel címében („Geopolitika, versenyképesség és bővítés: az Európai Unió új korszakhatáron”) foglalt témaköröket járták körül. Farkas Beáta megszólalásában rámutatott: a nehézségek ellenére az EU-ra nem szabad katasztrófaövezetként tekinteni. A versenytársak másolása helyett Európának a saját értékeire (szociális piacgazdaság, emberi jogok) és DNS-ére támaszkodó modellt kell kialakítania, hiszen a globális riválisok (USA, Kína) szintén komoly strukturális problémákkal néznek szembe. Becsey Zsolt a döntéshozatal és az akadémiai szféra közötti érdemi párbeszéd hiányát bírálta, majd a releváns problémák között kitért a bővítési fáradtságra, az uniós vétórendszer bővítéssel kapcsolatos kockázataira, valamint a kohéziós és agrárpolitikai források körüli feszültségekre. Deák András az energiapolitikai sebezhetőséget elemezte: az orosz energia kiváltása megmutatta a gazdasági kapcsolatok politikai törékenységét, a zöldátállás terén pedig az EU-t a korai helyzetfelismerés és lépések ellenére lekörözték a riválisok, ami a megfelelő iparpolitikai támogatás hiányának és annak tulajdonítható, hogy az ezzel kapcsolatos stratégia még teljesen más világgazdasági környezetben készült. Halmai Péter három alapvető kihívásra figyelmeztetett: a gazdasági növekedési modell kifulladására – amely a populizmus elleni védekezés miatt is kulcsfontosságú –, a közpénzügyek romlására a növekvő védelmi és szociális terhek mellett, valamint a geogazdasági fragmentációra. Székely P. István az innovációs lemaradást (főként Kínával szemben), az intézményi minőség különbségeit és a tagállamok közötti egyenlőtlenségeket hangsúlyozta, kiemelve, hogy a bővítés nem veszélyeztetheti a fenntartható és méltányos fejlődést. Tomka Béla a panel témáit összefoglalva kifejtette, hogy a globalizáció mély interdependenciákat hozott létre, melyeket a geopolitikai verseny megváltoztatott, és mindez összekapcsolja a gazdaság- és biztonságpolitikát, új szerepet adva a bővítéspolitikának is.
A konferencia legfőbb üzenete az volt, hogy az elmúlt másfél évtizedben tapasztalható apátia, mely az európai integrációról való gondolkodást és kutatást jellemezte, véget ért, így itt az idő, hogy új lendületet kapjanak a hazai EU-s képzések és kutatóhelyek. Fontos üzenet, hogy nemcsak Magyarország uniós politikája, hanem maga az európai integráció is új korszakhatárhoz érkezett. Az EU versenyképességi modelljének átalakulása, a geopolitikai és biztonságpolitikai kihívások, valamint a bővítés újraértékelése egyszerre teszik szükségessé az európai folyamatokról való hazai gondolkodás megújítását. Ebben Magyarország és a közép-európai országok nem pusztán alkalmazkodó szereplők lehetnek: szakpolitikai együttműködésekkel és funkcionális koalíciókkal maguk is hozzájárulhatnak az új európai megoldások kialakításához. Ehhez ugyanakkor szükség van a hazai integrációkutatás intézményi megerősítésére, a kutatói műhelyek közötti együttműködésre, valamint az akadémiai és kormányzati szféra közötti érdemi párbeszéd újjáépítésére. Szükséges a megfelelő társadalmi támogatás megteremtése is, ami úgy lehetséges, ha a jelenlévő intézmények növelik láthatóságukat a társadalom felé, valamint nyitnak a középiskolák felé, hogy már a felsőoktatásba belépés előtt kialakuljanak és elterjedjenek az uniós alapismeretek. Mindezen célok elérésének záloga egy közös integrációs kutatóműhely, kutatási hálózat, vagy akár egy új egyetemi képzés létrehozása lehet. A konferencián résztvevő szakértők mindenesetre bizakodóak voltak és nyitottnak mutatkoztak a további szakmai együttműködésre.
Czina Veronika
Csontos Tamás Tibor
Kerekes Zsolt
Szabó Dorottya
