Keresés

hu / en

KRTK konferencia 2026

2026. november 3-án tartottuk a KRTK éves konferenciáját, ahol Fertő Imre főigazgató köszöntő és helyzetértékelő megnyitóját követően átadásra kerültek az elismerő oklevelek az elmúlt évben kiemelkedően jól dolgozó kollégáinknak

Ebben az évben

Benedek Zsófia
Biró Péter
Deák András
Elekes Zoltán
Szabó-Morvai Ágnes
Kasztnerné Kőműves Mária
Koller Boglárka
Miátovics Csilla
Ricz Judit
Tési-Páll Viktória
Tölgyessyné Sass Magdolna
és Vasárus Gábor

kapott főigazgatói elismerést.

 

 

 

 

 

Vendégelőadónk Stipsicz András /elnök, HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat/ matematikus volt, akinek „Egy csomóelméleti probléma friss fejleményei” című előadását hallgathatták meg a résztvevők.   

 

 

 

Délután „A mesterséges intelligencia használatának kérdései a társadalomtudományokban” címmel panelbeszélgetésre került sor, a vitában
Csóka Péter, Hajnal Zsófia, Kupi Marcell, Németh Krisztina, Számely Júlia és Sziklai Balázs vett részt.

 

 

A kutatócsoportok 3MT tézisversenye során 16 kutatónk egyetlen kivetíthető ábra használata mellett 3-3 percben vázolta fel röviden és lényegretörően egy-egy jelenleg folyó kutatásának a lényegét.

 

A villámprezentációkat online közönségszavazás követte,
a szavazófelület által összesített eredmények szerint a legjobb előadó
Kertesi Gábor
/Intergenerációs mobilitás Magyarországon (2008-2021)/ lett,


Boza István /Bevándorlók bérhátránya (avagy bérelőnye) Magyarországon/ került a második helyre,


és Vonnák Dzsamila /A gondoskodás ára – Speciális igényű gyermeket nevelő anyák a munkaerőpiacon/ kapta a harmadiknak járó díjat.

 

 

 

 

Képgaléria: